Bemutatkozás

Alexandra vagyok vállakozó, a Herbaria Finland tulajdonosa, barista és kínai asztrológus. 8 éve élek Helsinkiben, Finnországban. 15 éves koromban jött a vágy, hogy Finnországba akarok költözni. Ezt a hatást egy finn együttes gyakokrolta, akik a mai napig nagy hatással vannak rám. 2011-ben indultam neki a költözésnek, mint akkor sok fiatal, én is au-apirként jutottam ki egy teljesen finn családhoz. A család 4 gyerekére kellett vigyáznom. A munkám inkább volt babysitter-lés, mint au-pair, hiszen nekem külön lakásom volt és csak kis házimunkát kellett végeznem. Ami napig jó ugró deszkának tartom, mert ha nincs ez a munka, akkor sokkal nehezebb lett volna kijönni. Sajnos a nehézségek így se kerültek el. 2 év au-pairkedés után munkát kellett találnom, mert semmi esetre akartam haza menni. Akkor még nem tudtam, hogy hova kell fordulni segítségért, milyen lehetőségim vannak. Egy elég nagy tanulópénz lett.

Azóta elvégeztem két iskolát, meg pár képzést is finnül, amik sokat segítettek a nyelv fejlesztésében, illetve munka szempontjából. Most belevágtam egy gyógynövény webshopba.

Bologomban szeretnék írni a finnországi tapasztalataimról, mind utazoknak, mind azoknak akik ide szeretnének költözni. Illetve finnországon belüli és kívüli utazásaimról.

Kérdéseitek vannak bármivel kapcsolatban, írjatok bátran!

Hozzászólás